Hírek
2014
Idén is megrendezésre kerül Bálunk, melyre szívesen látjuk a kikapcsolódni és ezzel együtt segíteni vágyókat.
Az est 2014. január 25-én szombaton, 18:30-kor kezdődik a Csipke Hotel különtermében, ahol a svédasztalos vacsora mellett kellemes műsorszámok szórakoztatják Kedves Vendégeinket. A belépő megvásárlásával egyúttal hozzájárulnak célunk megvalósításához, mely a Kiskunhalas külterületén, halmozottan hátrányos helyzetben lévő embertársaink élelmiszerrel történő megsegítése.
Várjuk Önt is!
2013
A Bibós Interactosok folytatják a tavaly megkezdett jótékonysági akciójukat, melynek keretében kinőtt, megunt ruhákat várnak december 20-ig a Bibó István Gimnáziumba, hogy azokat rászoruló családok számára átadhassák. Segítsünk mi is!
Ugyancsak Bibós kezdeményezés a Vakrandi is, melyről a gimnázium oldalán tudhatunk meg többet:
http://www.bibo-halas.hu/oldalnavigacio/rotary.html
2013
Újabb Rotary Estre invitáljuk a kultúra és a történelem iránt érdeklődőket. 2013. november 19-én vendégünk lesz Végső István, aki Rejtélyek és dilemmák Halas helytörténetében - szubjektív áttekintés városunk históriájáról címmel tart előadást a Csipke Hotel konferenciatermében délután hat órakor kezdődően.
A rendezvény mindenki számára nyitott és ingyenes.
Várjuk Önt is!
2013
A Rotary Est sorozat következő előadója Kovács Zita művészettörténész, a bajai Türr István Múzeum igazgatója, az előadás címe: "Berki", témája pedig Berki Viola - kiskunhalasi kötődésű - festő munkássága. A festőnő műveiről Kovács Zita nemrégiben megjelent műve szolgáltatja az alapot.
Az előadásra 2013. október 29-én, este 6 órakor kerül sor a kiskunhalasi Csipke Szálloda konferenciatermében. Az esten való részvétel mindenki számára nyitott, részvételi díj nincs.
Várjuk Önt is!
2013
Hivatalosan is megalakult Kiskunhalason az Interact Club a Bibó István Gimnázium tanulóinak tagságával, mely az ifjabb generáció Rotary elveken alapuló szervezete.
2013
Társadalmi felelősségvállalás. A szervezetépítéssel kapcsolatos szakirodalomban megkerülhetetlen fogalom a CSR, azaz a Corporate social responsibility. A bibós diákok nemcsak elméletben ismerik, hanem önkéntes tevékenységükkel meg is valósítják. Legutóbbi vállalásuk is ezt példázza.
Bővebben...2013
2011. július 12-én este 18 órakor - a Rotary hagyományainak megfelelően a hagyományos naptári év felénél - beiktatásra kerültek klubunk 2011/2012-es tisztségviselői.
Harkai István, a Rotary Club Kiskunhalas 2010/2011-es elnöke a Csipke Hotel konferenciatermében megtartott est során ünnepélyes keretek közt átadta az elnöki címet Bordás Zoltán részére.
Bővebben...2013
2011. július 12-én este 18 órakor - a Rotary hagyományainak megfelelően a hagyományos naptári év felénél - beiktatásra kerültek klubunk 2011/2012-es tisztségviselői.
Harkai István, a Rotary Club Kiskunhalas 2010/2011-es elnöke a Csipke Hotel konferenciatermében megtartott est során ünnepélyes keretek közt átadta az elnöki címet Bordás Zoltán részére.
Bővebben...2013
2011. május 13-án délelőtt 10 órakor ünnepélyes keretek közt írták alá a Bibó István Gimnázium és a Rotary Club Kiskunhalas képviselői a Rotary cserediák együttműködési szerződést.
Bővebben...Legolvasottabb hírek
- RC Kiskunhalas Charter 2007. október 6.
- Szerződést kötött egymással a Bibó István Gimnázium és a Rotary Club Kiskunhalas
- Interact Club Kiskunhalason
- Rotary Est - vendégünk Kovács Zita művészettörténész
- Új év, új elnök - tisztújítás klubunkban
- Jótékonysági ruhagyűjtés
- Rotary: adni szerveződnek
- Halasi Rotary-film a pszichiátriai betegek küzdelmeiről
- Történelmet írt a magyarországi és magyarkanizsai Rotary
- Ki gyorsan ad, kétszer ad